Rég írtam már rövideket. Az Antijég kapcsán annyit foglalkoztam a steampunkkal, hogy úgy döntöttem, én is írok egy ilyen sztorit. Egy egyszerű, szórakoztató írást akartam, melyet még a későbbiekben tudok folytatni, ha kedvem szottyan rá. Kedvelem a darabokra hullott, lebegő szigetekre szétesett világokat, ezért is választottam egy ilyet. Jó szórakozást hozzá! =)

Zigmond nehezen ébredt, mint mindig. Kiment a fürdőszobába, lezuhanyozott, fogat mosott, majd kiment a nappaliba reggelizni. A reggeli után a homlokára csapott, majd visszahúzott a fürdőbe, hogy újra fogat mosson.

Fogmosás után kinyitotta az ablakot, hogy köszönjön a gőzzel és füsttel teli városnak.

– Egy újabb meleg nap Vilgában – morgott, majd indult felöltözni. A szekrényében kaotikus helyzetek uralkodtak. A zoknik és az ingek szövet a szövetben táncoltak a farmerokon, melyek alatt a sapkák estek foglyul a sálaknak. Zigmond beletúrt kócos barna hajába, majd kirántott egy farmert és egy inget. Ez a teljes szekrénylakosság átrendeződésével járt, sőt néhányan még katapultáltak is a padlószőnyegre.

Elmorgott egy káromkodást, mikor észrevette, hogy a leggyűröttebb ingét és a legtépettebb farmerét választotta ki. Gyorsan kiválasztott egy pár ujjatlan bőrkesztyűt és a bejárathoz sietett. A bejáratnál felhúzta acélbetétes bakancsát, majd magához vette a cipős szekrényre kikészített karóráját és a fogasra felakasztott, rézszínű kabátját.

Az ajtó kinyitása után a zárhoz emelte a karórát, mire az apró eszközből két apró, fémes csáp bújt elő, melyek behatoltak a zárba. Az ajtó bezárása után visszahúzódtak, és a fiú mehetett végre a dolgára. A fogaskerekekkel működtetett lift levitte őt a földszintre, ahol már várta őt egy kiborg takarító, Megd, vagy ahogy a ház lakói hívták, „a gépbanya”.

– Nem szeretem magukat, fuvarosokat­ – ­morogta géphangon. Ettől a hangtól mindenkinek borsódzott a háta, aki meghallotta. Legalábbis Zigmond szerette volna azt hinni, hogy nem csak ő ijed meg ettől a szebb napokat is látott hölgytől. Már egy éve lakott a házban, de képtelen volt megszokni őt.

– Szép reggelt önnek is, Megd – köszönt a fiatalember, majd kiviharzott a bejárati ajtón, mint aki siet valahová. Nem sokkal a távozása után egy öltönyös úriember lépett ki a liftből, és rálépett a frissen mosott padlóra. Medg mérgesen összehúzta mechanikus szemöldökét, és két lámpaszemével fenyegetően nézett az imént érkezőre.

– Nem szeretem magukat, kereskedőket.    

Zigmond békésen sétálgatott Vilga városának – vagy, ha egészen pontosak akarunk lenni, szigetének – utcáin. Nem volt nagy a sürgés-forgás, aminek kimondhatatlanul örült. Az eget kémlelte, hátha megpillantja valamelyik fuvaros kollégája gépét. Egyet valóban látott, de ami folyton látható volt az égbolton, az a kékpáncélosok légi bázisa.

A napfényben fémesen csillogó, gigászi jármű körül páncélozott léghajók repkedtek. Úgy viselkedtek, mint a Nap és a holdjai. A bázis maga naponta egyszer járta körbe a lebegő szigetet, míg a léghajók páróránként. A kékpáncélosok feleltek a több ezer kicsi és nagy sziget védelméért, és a még felfedezésre váró területek felkutatásával is foglalkoztak. Ha biztos pozíciót szeretne az ember magának ebben a világban, akkor vagy fuvaros lesz, kereskedő vagy a kékpáncélosok közé próbál bejutni. Zigmond tökéletesen elégedett volt a fuvarosi munkájával, mert kevés vele a macera.

A Schandor Társaság épülete egy tipikus garázs látszatát keltette. A széles parkoló tele volt repülőkkel, melyek között karbantartók sétálgattak. Egyikük még integetett is Zigmondnak, aki visszaintett, majd indult is, hogy beszéljen Entallal, a cég ügyintézőjével. Az ügyintézői iroda a második emeleten volt, és lift híján a lépcsőn kellett felmenni. Ez nem vett volna igénybe sok fáradtságot, de mint minden férfinak, úgy Zigmondnak is megterhelő volt lépcsőt mászni kora reggel, miközben pihe-puha ágya járt az eszében.

Az ügyintézői iroda ajtaja melletti lencsébe kellett belenéznie, és a felszerelt hangtovábbító kürtőbe kellett belemondania, hogy ki ő, és miért jött. Ezután az ajtó behúzódott a falba, és végre beléphetett.

– Jó reggelt, Zigi – köszönt Ental, aki éppen reggelizett. A fiatalember szájában összeszaladt a nyál a sült sonka látványára. Ezt a kövér férfi is észrevette, és még nagyobb élvezettel kezdett el enni.

– Reggelt, Entan – köszönt fáradtan Zigmond. Entan az asztalra tette az üres tányért, majd miután beletörölte a kezét egy rongyba, megnyomott egy gombot a karosszéke kéztámláján. Az íróasztala egyik rekesze szétnyílt, és kiadott egy tekercset. Zigmond átvette a papírt, felnyitotta, majd elolvasta. Ezt követően szívni kezdte a fogát. Entan együtt érzőn bólintott.

– Nincs könnyebb meló?

– Nincs – sóhajtotta a férfi, majd megvakarta pattanását. – Sajnálom, haver. Én sem örülök, hogy rád kell bíznom egy Közép-szektori melót.

– Számíthatok védelemre? – kérdezte reménykedve Zigmond, de Entan megrázta a fejét.

– Csak a mázlidra számíthatsz, öcsi. Ahogy megfigyelhetted, egy fuvaros sincs most bent.

– Ennyien akarnak elutazni?

– Ez van, ha új szigetet találnak. Mennek oda gyarmatosítók, turisták, kerekedők… – megvonta a vállát. – A cégnek jót tesz.

– De nekem persze a veszélyes Közép-szektorba kell repülnöm…

– Ne morogj már! Inkább örülj annak, hogy van melód. Ha apád nem lett volna a főnök legjobb barátja, fel sem vesznek ide!

Már megint kezdi ezt a protekciós dumát, gondolta magában a fiú, de inkább csak sóhajtott egyet.

– Elvállalom.

– Ez a beszéd, Zigi!

Zigmond feladata az volt, hogy a Közép-szektor egyik – még fel nem fedezett – részébe repüljön, mert néhány kerekedő kényszerleszállást hajtott végre. A kékpáncélosok nem arrafelé kutatgatnak, és sokáig tartana odaérniük. Addigra a kalózok kifosztották volna őket. Érdekesnek tartotta, hogy a megbízást a kékpáncélosok adták, akik be tudták fogni a kereskedők utolsó üzenetét. Ennyi erővel útnak indíthattak volna valakit, akinek az a dolga, hogy hősködjön, gondolta magában a fiatal fuvaros.

Miután bepattant a repülőgépébe, beindította a rendszert. A fogaskerekek és a hajót energiával ellátó gőzberendezések munkának is láttak. Két percen belül – miután ellenőrizte, hogy rendesen feltankolták-e szlinből, kitűzték rá a fuvarosok egységes, szárnyas fogaskereket ábrázoló lobogóját – már fel is szállt a Mankó névre keresztelt masina. Zigmond magabiztosan vezetett, hiszen a Belső-szektort úgy ismerte, mint a tenyerét. Meglepetésekre csak a félórás repülés után kellett számítania.

Miután elszállt a kékpáncélosok repülő erődje mellett, begyorsított. Másodpercről másodpercre zsugorodott össze a Vilga a Mankó visszapillantó-tükrében. Zigmond levegőben lebegő szigetek sokasága mögött haladt át, melyek apró kavicsnak tűntek az ég végtelen óceánjában. Majdnem mindegyiken laktak emberek, de fuvarosok csak a nagyobbakon tudtak megtelepedni. A Belső-szektorban összesen kétszázötven sziget volt, melyekből csak ötven volt Vilgához hasonlóan fejlett.

A szürke borítású gép automata pilóta üzemmódban is működött, mindössze néhány kar elforgatására volt szükség. Az út nagy részén úgysem kellett fosztogatókra számítania Zigmondnak, ezért békésen elfogyaszthatott egy májkrémes szendvicset almával, melyet szőlőlével öntött le. Ezt a részt imádta a legjobban a fuvarokban. Egyedül volt a szigetek fölött, a rádió ritkán jelzett, és sokkal finomabb ételeket fogyaszthatott, mint a saját reggelije. Ugyan ki állna kereskedőnek vagy kékpáncélosnak? Fuvarosnak lenni a legjobb! Kivéve persze akkor, ha az ember egy kalózoktól nyüzsgő szektorba igyekszik.

A fuvarosok repülőinek volt egy jelentős hátránya a kereskedők és a kékpáncélosok masináival szemben: a gyenge fegyverzet. A Mankónak például egyetlen lövegtornya volt, melyet ha sikerül kiiktatni, akkor védtelen marad. További hátrány, hogy a tornyot nem lehetett automatára állítani, így ahhoz, hogy felvehesse a harcot a fosztogatókkal szemben, a fuvarosnak manuálisan kellett működtetnie a szerkezetet. A repülőt egyszerre vezetni és fegyverrel megvédeni nem lehetett.

Vörös Dozor kapitány a KSZ-436 jelzésű szigetről figyelte a kicsit távolibb KSZ-434-et, ahol sikerült sarokba szorítania néhány kereskedőt. Az ősz kalóz végtelenül büszke volt magára, amiért annyi sikertelen fosztogatás után végre fel is tudott mutatni valamit hangoskodó emberei előtt. Azzal pedig, hogy a kereskedők napok óta ellenálltak a rajtaütéseknek, inkább nem törődött. Kivárásra játszott. Biztos volt ebbe, hogy a kereskedők egy idő után kifogynak majd a munícióból és az élelmiszerből. Elhanyagolható kárnak tartotta azt, hogy már három emberüket lőtték ki a felfegyverzett „foglyok”.

Hasonlóan büszke volt a mérnöküktől „kölcsönvett” bázis ötletére is, melyet a sziget belsejébe építettek. Négy kupola vezetett ki belőle, és csak létrák segítségével lehetett feljutni a szabadba.

– Kapitány! – hallatszott a háta mögül első tisztjének kiáltása. Dozor ezt a csoszogásából állapította meg.

– Mond, Treb!

A szemüveges férfi, kinek jobb lába mechanikus volt – és szemmel láthatóan meghibásodott benne egy alkatrész, ezért csoszogott –, tisztelgett majd belekezdett mondandójába.

– Kleb sérülése súlyos, uram. Lehet, hogy belehal.

A kapitány legyintett.

– Ő jó pilóta, Treb. És remek ember. Túl fogja élni.

– Ahhoz több gyógyszerre lenne szüksége, kapitány.

– Akkor miért nem adsz neki?

– Ön tudja a jelszót a kamrához, uram – mondta Treb, miközben a háta mögött ökölbe szorította a kezét.

– Ó – bólintott Dozor, majd ismét a KSZ-434-et kezdte figyelni. Fél perc hallgatás következett, mire utasítást adott. – Azt akarom, hogy két pilóta támadjon rá a kereskedőkre. Azonnal!

Treb hitetlenkedve pislogott.

– De uram, mi lesz Klebbel?

– Ne tegyél fel nekem hülye kérdéseket! – szólt rá erőteljesen a rövidszakállas kalóz. – Támadjátok meg a szigetet!

– Kapitány, nem arról volt szó, hogy kivárásra játszunk? Akkor mi értelme még több emberünket feláldozni?

– Nem áldozunk fel senkit! Ezúttal sikerülni fog. Ne legyél negatív! Menj, és indíts el két gépet!

Treb arca megremegett, majd mikor visszanyerte higgadtságát, bólintott. Visszamászott a bázisba, le a létrán, mely hibás lábbal nem volt egyszerű. Mikor leért, már várt rá egy rövid hajú nő.

– Na, megkaptad tőle a jelszót?

A szemüveges férfi megrázta a fejét, és elindult a folyosón.

– Ez szörnyű! – kiáltott fel a nő.

– És várjál – kezdte Treb –, kiadta az utasítást, hogy két pilóta repüljön át a kereskedőkhöz, és próbálja meg kiiktatni őket.

– Ez a fazon őrült…

– Az – hagyta rá Treb. – Mennyi pilótánk maradt még, Machrista?

– Tizenhárman. Ha ez a kettő is ott marad, akkor csak tizenegy.

– Biztos engem fog majd hibáztatni, mint legutóbb. „Treb, miért nem sikerült kilőni azokat a kereskedőket legutóbb? A te dolgod lenne ez.” – Az utóbbi mondatban gúnyosan utánozta Dozor önhitt beszédstílusát, mellyel mindig meg tudta nevettetni Machristát. Kár, hogy nem volt min nevetni.

Zigmond radarja kijelezte, hogy elhagyta a biztonságos zónát. A gép javasolta a visszafordulást. Zigmond fancsali mosollyal vette le a szemét a kiírásról, és koncentrált arra, ami előtte volt: a felhőkre.

Bekapcsolt egy propellert, melynek az volt a funkciója, hogy elűzze a légkörben lebegő apró vízcseppek halmazait. Ezzel persze növelte az esélyét annak, hogy könnyebben kiszúrják a kalózok. Nagyjából negyed órát repült előre, mikor megpillantotta azt a szigetcsoportot, melyen a kereskedők csapdába estek. Ha a térkép nem lett volna pontos, a távolból is hallható csatározás elárulta a célt. Lekapcsolta a „felhőtlenítő” propellert, és figyelte az ütközetet.

A lerohant felek – feltehetően a kereskedők – nem sajnálták a skúlót. Rengeteg lövésük ment mellé, mégis könnyedén kilőtték a vadászokat. Az az egy, akinek volt ideje visszafordulni, belerepült az egyik szigetbe. Zigmond nyelt egyet, majd erősen rámarkolt a kormányra. Elszámolt tízig, és már repült is. A szigetek körül nem volt felhő, így bárki megláthatta. Csak reménykedhetett abban, hogy a kalózok léghajójából nem repülnek ki vadászok a megsemmisítésére. Elkezdte emlegetni megbízóinak hölgyági felmenőit.

Dozor kapitány amint kiszúrta a felhők közül kirepült gépet, már üzent is Trebnek, hogy küldjön ki még vadászokat, de ezúttal a fuvarost támadják meg. Treb úgy döntött, megpróbálkozik a lehetetlennel újra, és felmegy a felszínre, megpróbálva észérvekkel meggyőzni a pocakos kalózt.

– Na, kiküldted a vadászokat, Treb?

– Kapitány, semmi értelme kilőni egy fuvarost – mondta a féllábú férfi, magára erőltetett nyugalommal. – Valószínűleg csak átutazóban van, és amúgy sem szállít semmi értékeset.

– Ezt te honnan tudod, Treb? – kötekedett Dozor. – Gépláb mellett gépszemet is beültettél magadnak?

Treb arca újra megremegett. Legszívesebben pisztolyt rántott volna felettese ellen, de tisztában volt azzal, hogy csak a kapitány tarthatott magánál fegyvert a legénységből. Persze volt fegyverraktár vész esetére, de a jelszót az ajtóhoz csak a kapitány ismerte. Ezen kívül a rosszalkodásra hajlamos géplábával esélye sem lenne a fizikailag egészségesebb férfi ellen.

– De ha kilöveti, akkor honnan tudja meg, hogy mit szállít?

– Ha a miénk nem lehet, ne legyen másé se! – dörmögte Dozor, majd fenyegetően nézett a tisztjére. – Tedd, amire utasítottalak, Treb! Nem akarom az égen látni azt a gépet, megértetted?

Az első tiszt bólintott, majd magában mindenféle tarka szitkozódást elmormogva mászott vissza a gépesített szigetbe.

Zigmond már nem volt messze attól a ponttól, ahol a kereskedők vártak rá. Szerencsére észrevették a fuvaros jelzésű gépet, és meglengették a kereskedők lobogóját. A lobogón egy zárt ököl volt látható, benne egy hengerrel, melynek mindkét végén ott volt egy-egy fogaskerék. Az ifjú fuvaros a rádión akart üzenni nekik, mikor észrevette, hogy nincs vétel. A kalózok valószínűleg szétlőhették a hullámokat terjesztő drónt. A riasztója viszont jelzett.

Három vadászgép repült felé, melyek már félúton lőni kezdték. Zigmond még időben felrántotta a gépét, és igyekezett a felhők közé repülni, miközben szaporán káromkodott. Annyiféle különböző szitokszót lőtt el, hogy a végére már vagy száz újat generált az ismertek ötvözetéből.

Több bonyolult manővert is megkísérelt, hogy lerázza magáról a kalózokat, de pár másodperc elteltével újra lőni kezdtek. Zigmond megpróbálta nekivezetni őket egy szigetnek, nem sok szerencsével. Végül a kereskedők mentették meg, mikor tüzet nyitottak, és leszedték az egyik üldözőt.

– Köszi! – kiáltotta el magát a fiatalember, aki kihasználta a kalózok megdöbbenését, és berepült a felhők közé. Szomorúan vette tudomásul, hogy nem ijesztette el a pilótákat a kis bemutató, mert követték őt. Ez azt is jelentette, hogy a kereskedők kifogytak a lőszerből. Ő viszont még tele volt.

Beállította robotpilótára a Mankót egy kar elhúzásával, majd felpattant, és a hajó hátuljába sietett. Felmászott a lövegtoronyba, és jól megmarkolta a vezérlőkarokat. Ördögi vigyorral az arcán akart elégtételt venni a gazfickókon. Rövidesen fel is bukkant az egyik.

Zigmond nem totojázott sokáig, és azonnal lőni kezdte a pilótát, akit megleptek a gépébe csapódó lövedékek. A repülő pillanatokon belül kigyulladt, majd felrobbant. A kalóznak esélye sem volt reagálni.

– Ez neked, köcsög! – ordított rá Zigmond, de egy becsapódó lövedék úgy megijesztette, hogy leesett a lövegtoronyból, és visszazuhant a pilótafülkébe. Mire kioldotta a hajót légben tartó pilótát a kar visszahúzásával, és visszapattant a székébe, három újabb találatot kapott be. A legfélelmetesebbnek mégis akkor tűnt az ellenség, amikor egy fordulat megtétele után szembetalálta magát vele. A kalóz tüzet nyitott rá.

A Mankó elülső propellerét hajtó motor felrobbant, és a szárnyak is több ponton átszakadtak. A pilótafülke ablakait is betörték a lövések, de Zigmondnak nem esett komoly baja pár horzsoláson kívül, melyeket az esés közben szerzett. A műszerfal viszont szikrázni kezdett, és a gép is veszíttet magasságából. Még egy rohamot nem élt volna túl.

Zigmond kivezette a felhők közül a Mankót, majd az egyik sziget felé kormányozta. Mikor már közel járt hozzá, a gép remegéséből érezte, hogy hátulról találatokat kap.

– Hát ez nem igaz! Miért a segglyukamat lövi?! – Pillanatokkal a repülőgép kényszerű földet érése előtt Zigmond magához vette a pisztolyát és a kését, majd kiugrott a gépből.

Meg tudott kapaszkodni az egyik sziget peremében, míg gépe egy lejjebb fekvőbe csapódott bele, és robbant ripityára. A fuvaros vetett egy szomorú pillantást Mankó maradványaira, utána pedig felhúzta magát. Felsóhajtott, de nem maradhatott sokáig egy helyben. Már hallotta, hogy az őt üldöző kalóz felé tart. Dühvel teli tekintettel nézett a felé tartó repülőre, majd előrántotta pisztolyát, kibiztosította, és célzott. Az első lövése szikrázva lepattant a repülő felületéről, neki pedig be kellett húzódnia a sziget egyik sziklája mögé, hogy elkerülje a rázúduló golyózáport. Amikor a gép tett egy fordulatot, hogy újra megpróbálkozzon a golyószórással, a pilótája már nem úszta meg. Először is: kifogyott a töltényből. Másodszor: Zigmond pontosabban célzott.

A pilótafülkébe repült golyó vállon találta a kalózt, aki gépe kormányát félrerántotta, és nekirepült egy kisebb szigetnek. A felrobbant repülő maradványait látván Zigmond leült a szikla tövébe, hogy szusszanjon még egyet.

Vörös Dozor kapitány végignézte az összecsapást, és miután kielemeztette a helyzetet Trebbel, elégedetten jelentette ki, hogy a kereskedők kifogytak a lőszerből, így most már támadhatók. Treb próbálta felhívni a kapitány figyelmét, hogy csak a géppuskájuk lövedéke fogyott el, és kézifegyverekkel még ugyanúgy fel lehetnek szerelkezve, de ezt Dozor elhanyagolható részletnek minősítette.

Kiadta az utasítást, hogy hat felfegyverzett kalóz (a pilótát is beleértve) szálljon be egy csapatszállítóba, és végezzen az „erőteljes ellenállást mutató” foglyokkal. Fegyvereket ő egymaga hozott ki a fegyverraktárból, de olyan titokban, hogy senki sem látta. Nem épp a legjobb fegyverek, de a célnak megfeleltek a kapitány szerint. A fegyvert kézbe vevő kalózok nem bánták, ugyanis ritkán került sor mostanában szárazföldi összecsapásra. Ki akarták élvezni a harcot.

Miközben Treb figyelte, ahogy bepakolnak a repülőgépbe, odasétált az egyikükhöz.

– Figyelj rám, Oer! Nagyon fontos, hogy ha látod, hogy esélyetek sincs győzni, azonnal szedjétek össze magatokat és húzzatok vissza ide! Már így is elég sokan meghaltak a kapitány tévedései miatt.

A Oer nevű bólintott, majd beszállt a gépbe, hogy elfoglalja a pilótafülkét.

A kereskedők sem voltak restek. Egy apró, távirányítású gőzmasina segítségével áthozták Zigmondot a szigetükre, és szövetséget kötöttek a kölcsönös bemutatkozás után. Az egyikük – a hórihorgas – Zdak volt, az alacsony pedig Snuk. Zigmond tervét, mely szerint neki kellene Vilgára szállítani a kereskedőket, kétkedve fogadták a szétrobbant hajó miatt. Ekkor meglátták a feléjük közeledő kalózokat. Hárman összenéztek, és cinkos mosoly jelent meg az arcukon.

A terv világos volt: el kellet tulajdonítani. Kevésbé volt ugyan felszerelve, mint egy fuvaros szállító járműve, de gyorsabban lehetett vele repülni. A nagy kalózhajó, mely az egyik sziget fölött lebegett, nem fogja tudni lelőni őket. Zigmond volt annyira jó pilóta, hogy gondoskodjon erről.

Amint leszálltak a puskákkal, pisztolyokkal és kardokkal felfegyverzett kalózok, Zdak működésbe hozta a távirányítású gőzmasinát, melyre előzőleg robbanóanyagot ragasztott. A bombát úgy időzítette, hogy pont akkor robbanjon fel, mikor a fegyveresek közé repül. A robbanás után előbújtak a roncsok rejtekéből a kereskedők, és karabélyaik segítségével pillanatok alatt kiiktatták a csürhét. A földön lapuló, sebesült kalózoknak köpni-nyelni nem volt idejük. Akiknek volt idejük visszalőni, azok is csak a roncsokat találták el. A robbanás arrébb taszította a szállítógépet, melyben Oer azt látva, hogy bajtársai a földre kerültek, igyekezett megfordítani a gépét. Ekkor lépett akcióba Zigmond.

Kiugrott a szikla rejtekéből, és amíg társai az ellenséget tették ártalmatlanná, ő teljes erejéből a repülő felé rohant. A sziget pereméről elrugaszkodott, és egy szép ugrással szelte át a távolságot. Azonban hiába volt szép az ugrás, nem ért célt. Csak a vadászgép egyik szárnyát tudta elkapni. Kitartóan tartotta magát, hiába próbálta a pilóta több manőverrel is lerázni. Az egyik ilyen mutatvány még segített is neki. Mikor elengedte a szárnyat, besodródott a gépbe, és gyorsan arrébb ugrott, fedezéket keresve. Miután a pilóta egyenesbe hozta a gépét – ahogy Zigmond megfigyelte, a felhők közé repült – robotpilótára kapcsolt. Vagyis személyes konfrontációra szánta el magát.

Zigmond villámgyorsan felpattant, pisztolyát előrántotta és a pilótafülke ajtajára célzott vele. Csak akkor húzta meg a ravaszt, mikor a fülke ajtaja kitárult. Ellenfele szemmel láthatóan erre számított, mivel nem állt az ajtóban, és nem is lehetett hallani a teste puffanását sem. Zigmond ellenőrizte a tárat: két tölténye maradt. Hangosan elkáromkodta magát, mely egy pillanatra előcsalta a pilótát a rejtekéből, aki célzott, lőtt, majd odábbugrott, Zigmond balszerencséjére gyorsabban, mint ahogy ő meghúzta volna a ravaszt.

A kalóz lövedéke nem talált, de az övé sem. Már csak egy maradt. Gyorsan körbenézett, hátha talál valami használhatót, de sajna néhány kötélen és egy ládán kívül nem volt más. A ládát nem volt ideje átfésülni, a kötéllel pedig csak közelharcban tudott volna érvényesülni. Ekkor ugrott elő ismét a pilóta, és lőtt. Zigmond még idejében húzódott be a láda mögé, és ezúttal nem lőtt vissza. Gyors számolásokat végzett: ha a kalóz már ellőtt két lövedéket, akkor már csak három maradt. Ahogy megfigyelte, Oer is hasonló típusú pisztolyt használt, mint ő.

Zigmond türelmesen várta a pilóta felbukkanását, aki a hangokból ítélve nekiállt állítani valamit a műszerfalon. Talán túl messze kerültünk a kalózhajótól, gondolta a fuvaros. Ezzel kapott egy esélyt, hogy meglepje ellenfelét. Gyorsan előpattant, két kézzel markolta meg a pisztolyát, és tett néhány lépést a fülke felé, majd megdöbbenten figyelte, ahogy a pilóta gyorsan megfordul, és rászegezi a saját pisztolyát. Elterelte a figyelmem, döbbent meg a fiatalember. Zigmond gyorsabban húzta meg a ravaszt, mire a kalóz pisztolya kirepült a kezéből. A pisztolyát kereső férfi elkáromkodta magát, ez pedig egy remek lehetőséget adott a sokkból magához térő fiatalembernek. Előrefutott, pisztolyát a csövénél megmarkolva, és berontott a pilótafülkébe.

Ellenfele megtalálta a pisztolyt, ráfogta, de a fuvaros elég gyors volt, és bukóként használva fegyverét kiütötte a kezéből a halálhozó tárgyat. Oer gyorsan belerúgott a Zigmondba, aki kénytelen volt a fülke ajtajához hátrálni. Zigmondot újabb döbbenet érte, mikor a kalóz felkapott egy szablyát a fülke sarkából, és kirántotta a tokjából.

– Most megdöglesz, te kis rohadék! – ordította, majd előreszegezve a csillogó pengét, rárontott Zigmondra. Zigmond gyorsan hátraugrott, és rohant a hajó végébe a kötélért, melyet felkapott, és gyorsan odacsapott vele az ellenfelének. A kalóz ügyesen elugrott, de azért nem jött közelebb. Kardot fogó keze remegett, szemével pedig feszülten nézte a kötelet. A fuvaros újra meglendítette, mire a kalóz felcsapott a pengéjével, közvetlenül azelőtt, hogy a kötél a vállára csapott volna. A szöveten áthasítva rövidítette meg Zigmond fegyverét, aki váratlanul előreszökellt, és miután kikerülte a kalóz csapását, a kötél maradékával rácsapott a kezére. A kard kiesett a fickó szorításából, és a földön koppant. Mikor megpróbált utánanyúlni, újabb csapás következett, ezúttal az arcába. Oer az arcára szorította mindkét kezét, majd a földre roskadt fájdalmában. Zigmond nem maradt tétlen.

Megkötözte a kalózt, majd saját kezébe vette a szablyát, és a kard markolatával úgy fejbe vágta, hogy az menten elájult. Ezután berohant a pilótafülkébe, deaktiválta a robotpilótát, majd visszafordította a járművet a kalózhajó irányába. A kard eközben végig ott pihent sarokban, épp ahonnét felkapták.

Zigmond hamar visszatért a kereskedőkhöz, akik először le akarták lőni az ájult foglyot, de a fuvaros meggyőzte őket, hogy felesleges. Így hát kidobták a gépből, felpakolták a maradék árut, majd tovarepültek. A kalózhajó indított ugyan néhány lövést, de Zigmond sikeresen kikerülte őket. Mikor már elvesztek a felhők között, a dörrenések abbamaradtak. A kereskedők levágták a kalózok zászlaját a hajó oldaláról, hogy kiragaszthassák a sajátjukat.

Ami Zigmondot meglepte, hogy a Zdak és Snuk nem voltak hálátlanok; egy érdekes ajándékot adtak neki. Egy kardot, melyhez hasonlót még nem látott. Mikor megnézte az arany-bronz színben ragyogó markolatot, és befejezte az egyenes, mindkét oldalán élezett penge ragyogásának tátott szájjal bámulását, rá is kérdezett.

– Milyen kard ez? Ilyet még nem láttam.

– A mérnökeink gőzkardnak hívják – mondta Zdak, megnyomva a „gőzkard” szót, mintha mágikus jelentéssel bírna. Snuk vette át a szór.

– Van benne egy kis szlin, mely egy mechanizmus beindítása után elég, és gőzzé alakul át. A gőz pedig a markolatgomb alján lévő apró lyukból lökődik ki. Ezt az ellenfél megvakítására találták ki.

– És milyen mechanizmus hatására… – kezdte Zigmond, de ekkor erősen rámarkolt a markolat közepére, mire forró gőz csapott ki a markolatgombból, és a kard kiugrott a kezéből, hogy az utastér plafonjába álljon bele úgy, mint szög a falba.

– Erősen kell fogni ilyenkor, és ez nem történik meg – mondta Snuk, akit szórakoztatott a fuvaros döbbent arckifejezése. Zdak felnyúlt, és a markolatgombnál fogva kirántotta a fegyvert, és megmutatta a korrekt fogását. A jobb kezével közvetlenül a markolat alatt fogta meg a pengét, míg a ballal a markolatgombra markolt rá. Bemutatott egy-két vágást, majd belecsúsztatta a kardot a tokjába, és visszaadta Zigmondnak.

– A markolat alsóbb felének erős rászorításával csalható ez elő. Amit még érdemes tudni, hogy az egész kardot egy új, nemrég felfedezett fémből kovácsolták, az karadonból. Jóval strapabíróbb, mint a vas vagy az acél. A forró gőz nem hevíti föl, így a jövőben talán valamennyi most használt vezetéket és gőzt használó tárgyat lecserélhetünk rá. Ezt a gőzkardot egyébként a kékpáncélosok főparancsnoka kapta volna ajándékba, de mi úgy gondoljuk, hogy te többet tettél a Kereskedők Szövetségéért, mint a katonaság. Jobb helyen lesz nálad.

– Kiírtátok a listából a kardot? Csak mert lehet, hogy fel fog…

– A lista elégett a robbanásban – mondta Snuk, majd kacsintott

A csapat végül elérte a Vilgát, és gond nélkül le tudtak szállni egy gyors igazoltatás után. A kékpáncélosok átvették a maradék fegyvereket, és mélységes sajnálatukat fejezték ki, amiért nem tudtak mozgósítani egyetlen egységet sem. A kereskedők úgy tettek, mintha semmiség volna, de amint elfordult tőlük a tiszt, elkezdtek mormogni.

Zigmond jelentős prémiumot kapott a munkájáért, melyet Entan le is nyúlt, hogy új gépet rendelhessen a tönkretett helyére. A fuvaros szerette volna megtartani a kalózoktól zsákmányolt gépezetet, de azt meg a kékpáncélosok foglalták le. Snuk és Zdak még egy napig maradtak a szigeten, utána haza kellett térniük a Ciarenópe szigetre. Szívesen utaztak volna Zigmonddal, de a fuvarost Enton nem engedte új gép közelébe. A fiatalember így újra munkanélküli maradt, lehet, hogy egy egész hétre. A két kereskedő meghívta egy italra, hogy legalább a délután teljen kellemesen. Este váltak el egymástól, és Zigmond lelkére kötötték, hogy tanuljon meg vívni a gőzkarddal, mire legközelebb találkoznak. Ezt Zigmond meg is ígérte, és már lefekvés előtt gyakorolt a különleges fegyverrel. Az egyik suhintást a tükre bánta.

Mielőtt Snuk és Zdak elhagyták volna a Vilgát, a kékpáncélosok behívatták őket, és a kalózhajó koordinátái felől érdeklődtek. Miután ezeket megkapták, saját szállítóhajóik egyikével fuvarozták el a kereskedőket, négyfős testőrséget kirendelve melléjük. Szemmel láthatóan nem szerették volna, ha a kereskedők elhíresztelik azt, hogy a kékpáncélosok helyett egy fuvarosnak kellett megmentenie őket. Néhány napon belül már mozgósítottak is öt, ágyúkkal felszerelt léghajót, és vagy ezer katonát a kalózok megtámadására. Nagyon jól tudták, hogy ennél jóval kevesebb ember is el tudná látni ezt a feladatot, de demonstrálni akarták a katonai erőt. A kékpáncélosok büszkeségén nem eshet csorba, és ezt minden egyes embernek, ki e világon él, a fejébe kell vésni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.