Mint azt többen tudjátok, a The Longest Journey című kalandjáték-sorozat a szívem csücske, és óriási hatással volt rám. Nagyon örültem neki, mikor megtudtam, hogy a – véleményem szerint – teljesen mellément Dreamfall után készül a harmadik rész, a Dreamfall Chapters: The Longest Journey. Most kijött az első fejezet októberben a játékból – Reborn címmel –, végigvittem, és hogy őszinte legyek… hát, nem ezt vártam öntől, kedves Tørnquist.

Nagyon régen volt már bejegyzés mangákról és animékről, melynek az a legfőbb oka, hogy az utóbbi időben nagyon eltávolodtam tőlük. Erre talán majd szentelek később egy külön bejegyzést. Viszont amire sohasem gondoltam volna, az az, hogy én erről a sorozatról valaha is blogbejegyzést fogok írni. Úgy látszik, tartogat még meglepetéseket az élet!

Hú, legalább ezer éve nem blogoltam már. Lássuk csak, mi történt röviden az elmúlt néhány hónapban!

Rég írtam már rövideket. Az Antijég kapcsán annyit foglalkoztam a steampunkkal, hogy úgy döntöttem, én is írok egy ilyen sztorit. Egy egyszerű, szórakoztató írást akartam, melyet még a későbbiekben tudok folytatni, ha kedvem szottyan rá. Kedvelem a darabokra hullott, lebegő szigetekre szétesett világokat, ezért is választottam egy ilyet. Jó szórakozást hozzá! =)

Újabb cikkemet közölte le a Galaktika. Ezúttal egy Doris Lessing-megemlékezést írtam, és a cikkem majdnem egy egész oldalt kapott, nem csak egy kis eldugott alsó részt az XL utolsó oldalán. Éljen! =)

Ironikus tud lenni az élet, szó ami szó. Az Ad Astra elképesztő erőt ölt minden megjelent könyvébe, hiszen a ragyogóan fehér lapokon kívül a szép borítók is sugallták a könyvek minőségét, nem is beszélve a látványos könyvbemutatókról. Nekem nem tisztem találgatásokba bonyolódni, de alkalmasnak láttam az időt arra, hogy írjak a kiadó könyveiről.

Szépen lassan vége a szeptembernek. E célból összegyűjtöttem azokat az eseményeket, melyek megtörténtek velem ebben a hónapban.

„A magyar embernek semmi nem elég jó.” – hallhatjuk sokaktól, beleértve saját honfitársainkat is. Azelőtt úgy gondoltam erre a szövegre, hogy felesleges, konfliktuskeltő berögződés, semmi több. De mióta egy kiadónál tevékenykedem, azóta én is azok közé tartozom, akik ezt megerősítik. Az emberek olyan felesleges dolgok miatt képesek hisztizni, hogy az valami elképesztő. Régebben összeszedtem a Boldog Olvasó szubjektív ismérveit, ezért most ide leírom még egyszer, elmagyarázva, miért is gondolom így.

Anno egy ismerősöm azt mondta: „hogy ha meg akarod szeretni A Gyűrűk Ura univerzumát, akkor nem csak a három legismertebb könyvet, de az összes többit is el kell olvasnod, hogy lásd, ahogy összeáll egy nagy egésszé.” Mivel William Gibson Sprawl trilógiája ugyanolyan jelentős része a cyberpunknak, mint a fent említett regényfolyam a fantasynek, ezért megkerülhetetlen minden rajongó számára. Mivel a Snow Crash, és néhány másik regény (Lucifer sárkánya, Szintetikus álom, ClipArt) már korábban el lettek olvasva, kialakult a zsáner irodalmi oldaláról alkotott véleményem, és szerettem volna, ha a leghíresebb kibervandál regénysorozat is szerepel az olvasmányaim között.

Pár éve lettem keményvonalas cyberpunk rajongó, nem sokkal a Blade Runner megtekintése és a Snow Crash elolvasása után. Annyira megkedveltem ezt a világot, hogy teremtettem egy sajátot, és elneveztem Magnak. Nagy munkát fektettem abba, hogy kitaláljak egy sajátos virtuális valóságot, de a cégek uralta jövő sablonját sehogy sem tudtam megkerülni. A Mag-univerzum négy novellát fialt, de - eddigi kutatásaim szerint - ez az egy élte túl a B13 pusztulását. Egy kiégett zsaru mesél arról, hogyan tették tönkre az életét. A TOVÁBB gombra kattintva olvasható.